A Xiaomi az elektromos autók gyártásának megkezdésével a cég történetének egy jelentős mérföldkövét lépte át. Az SU7 elektromos szedán piacra dobása után először a cég elektromos autó gyártási részlege elkezdett pozitív profitot termelni.
A cég jelentős növekedését láthatjuk abból is, hogy a cég “Smart elektromos autók, mesterséges intelligencia és egyéb új kezdeményezések” részlege 25.5%-os növekedést mutatott a bruttó árrés tekintetében, ez pedig a tavalyi évben csak 17.1% volt. A növekedés mögött több tényezőt is kereshetünk. A cég olcsóbban tudja beszerezni az autók gyártásához szükséges nyersanyagokat, ezzel csökkenteni tudta az egy egység legyártásának költségeit. Továbbá 2025 tavaszán megjelent az SU7 Ultra, valamint más tevékenységein is tudta növelni a profit rátáját. Ezzel a cég a harmadik negyedévre eljutott oda, hogy a teljes bevételének a harmadát az elektromos autó eladások adják. A második negyedévben ehhez képest ez a szám csupán 18 százalék volt. Ehhez még az is hozzájön hogy a cég 400.000 autó eladását célozta meg a jövőben.
Lei Jun, a Xiaomi egy analitikusa elmondta hogy a cégnek sikerült teljesíteni a 2025-ös évre betervezett 350.000 darabos eladási normát. Itt azonban nem állnak meg és ezt az idei év végére szeretnék 400.000-re feltornázni. Ha ehhez még hozzáadjuk a 2024-es eladásokat, akkor láthatjuk hogy a Xiaomi már összesen több mint 500.000 modellt tett az elektromos autó piacra.
A Xiaomi sikertörténete ennek ellenére nem volt teljesen bajoktól mentes. A Bloomberg szerint a cégnek legalább két jelentős kihívással kell megbirkóznia. Az egész világon tapasztalható mikrochip hiány az árak emelkedését okozta és ez kihatással van mind az okostelefon és az elektromos autó gyártásra is. Továbbá a kínai nemzetközi kimutatások szerint az elektromos autók iránti kereslet az országban csökken és ez az elemzők szerint a piac zsugorodásához vezethet majd.
Ezek a bizonytalanságok megnehezítik a Xiaom életét is és a cég az év elején felhalmozott bevételeiből veszített is. A gépjármű gyártó tehát fontos döntések előtt áll. Jelenleg úgy néz ki a cégnél folytatják az elektromos autók eladásából származó bevételek erősítését és a Xiaomi jelenleg az egyik leginkább figyelemmel kísért kínai óriás ezen a területen.
Forrás:
ev-news.fr